HTML

Ez mi?

Egy új kezdet

20, cicalány. matekos. cicamániás. dorombolós. kávéivó. ölelős. függő. párnaimádó, képgyűjtő, viharmániás, akaratos, sorozatfüggő, versőrült, lusta, bátor, galambfóbiás, őrült, parázós, mosolygós, kacagó, aggódó, ijedős, hirtelen fellángoló,bolond, szeretetéhes, pityergős, kitartó, logikus, barnahaj, mazochista, kékeszöldszemű, néha szemüveges, logikátlan, sokmasnis, szadista, ellentmondásos, szélsőséges

Ami fontos

"Azért halnak meg az emberek, mert unatkoznak. Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. Én még csak egy hónapja vagyok itt Magyarországon, s én még ennyi embert várni sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valakit, de soha senki sem talál rá. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok."

Címkék

abban az egy órában.

Tunder. 2013.01.07. 21:35

Késő volt. Sötét. Kint kóboroltam, gondolkoztam, lehalkítottam a külvilágot. Aztán elrohantál mellettem. Feldúlva, zihálva. Utánnad fordultam, de nagyon gyors voltál. Futottam utánnad, de lehagytál. Haza rohantál, én pedig utánnad.
Csengettem. Kiabáltam. Nem nyitottál ajtót. Tudtam hogy otthon vagy. Dörömböltem az ajtón.
- Miért zársz ki önmagadból? - üvöltöttem.
Aztán halkan, lassan, csoszogva elindultál a szobádból. Kinyitottad az ajtót.
Az arcod maszatos volt, egész testedben remegtél. Falfehér voltál és kivert a víz. Egyszer már láttalak ilyennek.
Berohantam a szobádba, az ágyadon több levél üres gyógyszerespapírt találtam. Hozzád léptem, megragadtam a karod. Berántottalak a wc-be, megfogtam a hosszú barna hajad. Ó, mennyire szeretem azokat a hosszú tincseket, a hajad érintését. Aztán ledugtam az ujjam a torkodon, amíg öklendezni nem kezdtél. Csak úgy folytak a szádból a tabletták. Aztán amikor már nem volt mit kihánynod, elengedtelek és hívtam a mentőket.

A kórházban miután felkeltél, én az ablakban álltam. A könnycseppeid halkan estek a ruhádra, majd tűntek el a szövetben. Rádnéztem, s te újból remegtél.
- Te ostoba. - mondtam. S ekkor hangosan felzokogtál. Minden fájdalom, félelem és elkeseredettséget belesűrítettél azokba a könnycseppekbe.

Talán egy órahossza volt amíg sírtál. Ó, milyen gyönyörű volt az őszi táj, abban az egy órában.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása