Ültünk a parkban. Szinte minden este kiültünk ide, mert jó idő van és fények. Szerettük a fényeket. Varázslatos.
Szomorúan néztél rám, ahogy féloldalt ültünk egymásnak. Próbáltad visszafojtani a könnyeidet. Én csak ültem, és a terhemre voltál. Haragudtam, és már nem akartam hozzádszólni sem.
- Kérlek. - rebegted. De én belefáradtam. Lassan - ahogy csak a nagyon idős, életfáradt emberek szokták - felálltam, és elindultam. Sétáltam a vízparton, és néztem a hidak fényeit. Szerettük a fényeket.
Aznap este, még együtt aludtunk utoljára. Majd többé nem hallottunk egymásról.