Állsz előttem pár méterre. Kinyújtod a kezed felém. Én szaladok feléd, de egyre távolodsz. Hiába futok, nem érlek utol. Sírok. Szúr a tüdőm, és sírok. Te csak mosolyogsz. Aztán egyszercsak eltűnsz. Elnyel egy hatalmas fekete köd. És én sikítok. - majd felébredek a sikításomra. sírva.
Albtraum
2012.03.07. 18:44
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.