Igazából, nem félek a némettől sem. A töritől féltem. Mástól nem. Még nemtudom mi lesz, de nem félek. Valahogy olyan nyugodt vagyok. *nemszámít* és tényleg. Olyan üres minden. Mintha egy medencében nem lenne víz.. de nem baj, lehet benne focizni.. de az nem olyan.
Tudom hogy csak várni kell. De az a baj, hogy mindig csak várok. Igen tudom élj a mának, élvezd a pillanatot blablabla. Aki elég jól ismer tudja, hogy ez nem olyan könnyű, ilyen családibaráti háttérrel, és ilyen gondolkodásmóddal. Szóval várok...
várok arra, hogy vége legyen az írásbeliknek. hogy megkapjam a laptopom, hogy elmúljon a szóbeli, hogy felmenjek pestre, hogy megjöjjön az eredmény, várok a gólyatáborra, az egyetemre, várok arra hogy elköltözhessek.. és azután jön csak valami, amit vártam... de utánna is várni fogok valamire.
ennek így semmi értelme.
várok.
